Hát nem! Nem kaptuk vissza szeretett iskolánkat. Szeged város önkormányzata mindenféle ilyen-olyan szerveződéseknek használatba adja, csak egy dologra ügyel nagyon: nehogy a szentmihályi gyerekek használhassák. Nehogy egészséges közösség fejlődhessen falunkba, nehogy gyermekeink ismerjék egymást, nehogy élhessük egy XXI. századi falu normális életét.

Szégyen!

Szégyen mindazoknak akik nem tettek meg mindent a célért! Szégyen magunk számára is, hogy nem képviseltük erélyesebben gyermekeink érdekeit!

Sajnálom, hogy a város önkormányzata számára sokadrangú polgárok vagyunk. Olyanok akiktől elvenni könnyebb, mint adni nekik, még akkor is, ha csekélységet kérnek. Szégyellhetnék magukat a város vezetői, de nem teszik…

Szeged-Szentmihály, iskola

Szeged-Szentmihály, iskola

Iskolánkat Szeged Város Önkormányta a Boldogasszonyról Nevezett Iskolanővérek rendelkezésére bocsátja, akik Szeged-Alsóvároson a Karolina Iskolát is működtetik.
A nővérek Szentmihályon 2015. szeptember 1-től fogják megnyitni az iskolát, egyelőre egy első osztállyal, s majd reményeink szerint az iskola, évek alatt 4 osztállyal rendelkező alsó tagozattá növi ki magát. Minderről a Művelődési Házban a Karolina Iskola igazgatói: Szegedi Ágnes főigazgató asszony és Vlocskó Mihály igazgató úr tartottak ismertetőt.
Arra kérjük a szülőket, akiknek jövő esztendőben lesz első osztályos gyermeke, hogy fontolják meg azokat az előnyöket, melyeket a helyben lévő iskola biztosít gyermeknek, szülőnek egyaránt. Használják ki a lehetőséget, írassák gyermekeiket a 86 év óta a falut szolgáló iskolába, ahová szüleink és nagyszüleink is jártak!
Az erre vonatkozó szándéknyilatkozatot a Szeged-Szentmihály, Palánta utca 2 szám alatt, a Szent Mihály templom sekrestyéjében Fejes Ferencnél, valamint az óvoda vezetőjénél, Mayerné Katinál ki lehet állítani.
Várjuk a jelentkezőket, bízva abban, hogy ezt a lehetőséget kihasználják, amit annyira vártunk, hogy újra a szentmihályi gyerekek járhassanak iskolánkba. Mindez rajtunk múlik, rajtatok múlik!

Bővebb felvilágosítást Fejes Ferenctől lehet kérni a +36 20 562-85-57-es telefonszámon.

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






A Paprikakoszorú program futamideje ugyan lejár június végén, de a programok iránt tanusított nagy érdeklődés alapján bízunk abban, hogy a két év alatt elkezdett rendezvények tovább folytatódnak. Reméljük, hogy a szentmihályiak aktív részvételükkel segítenek fenntartani a közösség tagjai között szövődött szálakat, s azok az idővel erősödnek. Hogy ne csak egymás mellett, de egymással együtt éljünk itt, Szentmihályon.

A programot hivatalosan lezáró de korántsem utolsó “hagyományörző hétvégére” hívunk minden szentmihályi lakost.

A zárórendezvény programja:

13.30 “Az arany tulipán” a Tápai Gubanc Nemezműhely nemezbáb előadása

14.30 Thorday Attila projektgazda és egykori plébános beszéde.

15.30 ” Ha ezt látná Artur király!” élőszereplős komédia a Szegedi Miniszínház előadásában.

10.00-17.00-ig játékos foglalkozások: népi vásári fajátékok, kosaras körhinta, ügyességi játékok.

A megjelenteket folymatosan várjuk a plébánia udvarán épült kemencében sült finomságokkal.

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






PROGRAMVÁLTOZÁS!!!

Az eső miatt ezt a programot áttettük április 13-a vasárnap déluánra.

Az idei tavasz első családi kirándulására hívunk kicsiket és nagyokat.

A plébánia elől indulva elbiciklizünk Magyarország igazi legmélyebb pontjára, ami Gyálarét és Röszke között helyezkedik el, és megkeressük az ott rejtőző geoládát. (http://geocaching.hu/caches.geo?id=1541)

A mélypont után a Tisza töltésén kerekezünk visszafelé. Gyálaréten megpihenünk a Meskete Alapítvány által létrehozott népi játszótér-kalandparkban. (http://meskete.hu/)

A túra hossza kb. 16 km. A terep könnyű, kétkerekű biciklivel kerékpározni tudó gyerekek is könnyen teljesítik.

Ezt a túrát tavaly is terveztük már, ám akkor az igen csapadékos tavasz miatt meghiúsult. Akkor helyette másik három geoládát kerestünk fel Szeged határában. Reméljük idén az időjárás segítségünkre lesz abban hogy megvalósítsuk.

A résztvevők saját kerékpárjukkal tudnak csatlakozni hozzánk. Elemózsiát és vizet mindenki hozzon magával.

A részvételi szándékot kérem jelezzék a csato.szilvia@gmail.com címen.

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






Február 15-én szombaton délután várunk kicsit és nagyot a Plébánia Közösségi Házába. A konyhában és a nagyteremben az asszonyokkal és lányokkal a házi tészta készítésének (laska, csiga, csipetke) fortélyait tanuljuk meg. Ezalatt az emeleten a társasjáték körbe lehet bekapcsolódni.

Mindenkit szerettel várnak a szervezők

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






December 14-én szombat délután nagy nyüzsgés lesz a Szent Mihály Plébánián. A képviselőtestület a szentmihályi magányosokat hívta meg egy karácsony előtti együttlétre. Szakáll Zsolt és tanítványai zenélnek, majd a hittanos gyerekek betlehemes játékát figyelhetjük.

Ehhez az eseményhez kapcsolódik a paprikakoszorú program azzal, hogy adventi barkácsdélutánt szervezünk a családi napközibe járó gyerekeknek és családjaiknak. A szülők a napközi nevelői segítségével karácsonyi díszeket készíthetnek, mézeskalácsot sütünk és díszítünk együtt. A gyerekeknek meseszobát rendezünk be, ahol folyamatos meseolvasás, diavetítés lesz. A nagyobbacskákat társasjáték-szoba várja az emeleten.

Felajánlásokból vásárt rendezünk a családi napközi javára. Ide várunk házi finomságokat, kézimunkákat.

A több generációt átfogó rendezvény délután 3 órától este 7-ig tar

 

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






Június végén rétest sütöttünk. Egy szatymazi néni (Gyöngyiné Erzsike) mutatta végig a hagyományos rétes készítésének menetét. Néztük és próbáltuk vele csinálni a zsírkence készítést, a gyúrást, a nyújtás, a töltelékek készítését. Az asztalon való rétestészta nyújtását a gyerekek is tátott szájjal nézték, és a széléről levágott darabokat nyújtották, töltötték. Mivel a tésztát minden munkafolyamat között pihentetni kell 1, 1,5 órát volt időnk megbeszélni a sokféle rétestészta készítése közötti különbségeket, és a rengeteg féle töltelékvariációt ami az egyes vidékeken jellemző. Találkánkat fenséges rétesek elfogyasztásával zártuk.

Szeptember 7-én egész napos kemencés kenyérsütést rendeztünk. A plébánia udvarán lévő kemencét már délelőtt elkezdtük befűteni. Különböző ízesítésű cipókat dagasztottunk, lepényeket válogatott töltelékekkel, fonott kalácsot gyúrtunk sok-sok apró kéz segítségével. A finomságok több fordulóban sültek ki. A kemencés családi napon közel 40-en vettünk részt.

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






Az idei év első találkozásán praktikus, környezet- és pénztárca kímélő háztartási ismeretekről beszélgettünk. Felelevenítettük, hogy anyáink, nagyanyáink milyen anyagokkal, trükkökkel tették tisztává otthonunkat. Elmélkedtünk arról, hogy ezekből a praktikákból miket tudunk ma is alkalmazni.  Kézműves tevékenységként a gyerekekkel együtt csodásan pezsgő illatos fürdőgolyókat készítettünk csupa természetes alapanyagból.

Akik részt vettek a februári Fonón, azok többé már nem ácsingóznak sóvárogva a vásárokban a kézműves szappanok standjánál, mivel megtanulták a szép, illatos, bőrkímélő szappan készítésének – nem is olyan rettenetesen bonyolult – tudományát. A méregdrága, ráadásul vegyszerekkel teli szappanok, tusfürdők, arclemosók, samponok, arckrémek természetes és otthon is elkészíthető alternatíváiról beszélgettünk. Ezt követően a felnőttek méhviaszos és narancs illatú szappant készítettek, míg a gyermekek reszelt szappanból és szárított levendulából szappangolyókat gyúrtak nagy lelkesedéssel.

A márciusi foglalkozás április elejére csúszott teremfoglaltság miatt.  Így április elején gyűltünk össze, hogy csokibonbon készítést tanuljunk Tóth-Kovács Orsitól. Orsi beszélt a csokoládé fajtáiról, a csokoládéval való bánás szabályairól, a mértékkel fogyasztott jó minőségű csoki jótékony hatásairól. A plébánia konyhájában pedig töltött és aszalt gyümölcsös bonbonokat készítettünk.

A gyerekek kekszegérkéket formáztak, gyúrtak és fogyasztottak nagy lelkesedéssel.

 

Április végi foglalkozásunkon Molnárné Szekeres Judit indított beszélgetést a különböző kozmetikai szerekről. Mesélt arról hogy mit rejtenek a boltban található krémek, sminkszerek, napvédők, testápolók. Megimertük azokat az alapvető természetes összetevőket, amelyekből mi is tudunk otthon kozmetikumokat készíteni. Elkészítettünk közösen egy napvédő krémet illatos kakaóvajból, amivel még a gyereket bőrét is védhetjük úgy, hogy nem kenünk rájuk káros anyagot. A gyerekek közben mintás papírokból ragasztással karkötőt készítettek.

Május végén Deák Orsolya kosárkötő tanított minket a vesszőfonás alapjaira. Peddignádból fontunk kis asztali tárolót, kenyereskosarat. A gyerekekkel szélkarikát készítettünk vesszőből és színes szalagokból.

 

 

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






A kamaszok számára április  24-26-án tartottuk meg első párkapcsolati, társas készségeket fejlesztő, a  családi életre felkészítő tréningünket Domaszéken.

A programra több mint 30 fiatal  érkezett, ahol a lányok száma valamivel több volt a fiúkénál. Főképp  kiscsoportban dolgoztunk velük, ahol önismereti, kommunikációs feladatok és  helyzetgyakorlatok (és értékek) mentén kerültünk egyre közelebb életünk felelős  döntéseihez, a tudatos életvezetés sikereihez, illetve ez, mint egy választható  lehetőség felismeréséhez, az örömteli valósághoz.

Fotóalbum

 

 

 

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Tréning






Áprilistól folytatódnak a Szeged környékének természeti szépségeit felfedező kirándulások.

Kérünk mindenkit, hogy előzetesen jelezze részvételi szándékát a csato.szilvia@gmail.com címre.

A kirándulásokra részvételi díjat nem szedünk.

Az eseménynaptárban minden túrához részletesebb információt, fényképeket, linkeket, térképeket teszünk fel.

Április 6. szombat 9-kb. 16 óráig Tavaszköszöntő túra.

Szakvezetéses látogatás a Szegedi Tudományegyetem Koch Sándor Ásványgyűjteményébe. A geológiai bevezető után Csólyospálosra kirándulunk a réti mészkő bemutatóhelyére. Hazafelé tartva megállunk, hogy bejárjuk a tájtörténeti és botanikai szempontból is érdekes Zsombói láperdőt.

Április 13. szombat 10 órától. Kincskereső túra

Túrázás és kincskeresés egyben: geocaching

A legjobb módszer, hogy megszerettessük kisgyerekeinkkel a természetjárást.
Délelőtt 10 órától a Plébánia közösségi termében az érdeklődők előadást hallhatnak a földrajzi helymeghatározó rendszeren (GPS) alapuló világméretű kincskereső játékról.
Az előadás után közösen elbiciklizünk Magyarország igazi legmélyebb pontjára, ami Gyálarét és Röszke között helyezkedik el, és megkeressük az ott rejtőző geoládát. A túra hossza kb. 18 km.

Május 11. szombat 

Délelőtt 10 órától az Ásotthalomtól délre elterülő Csodaréten teszünk sétát. A 4 km hosszú tanösvényt végigjárva igazi botanikai különlegességeket csodálhatunk meg. Ilyenkor virágzik tömegesen a mocsári kardvirág, és különböző orchidea fajok.

A Csodarétről útban vissza Szentmihályra megállunk a Nagyszéksós tavi tanösvénynél. Körbejárjuk a bivalyrezervátumot, és ha szerencsénk van, egy közeli tanya határában földben fészkelő gyurgyalagokat figyelhetünk meg.

Június 8. szombat

Biciklis kirándulást teszünk Újszegeden a Holt-Maros mentén. Tovább a Maros mellett kerekezve 12 km-es körtúrát teszünk.

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb






Kedves Édesanya, Édesapa!

Felmerült már Önökben, mennyi új megoldandó kérdés merül fel, ha az eddig otthonlévő édesanya újra munkába áll? Hiába dolgozott már gyermeke születése előtt, a munkába visszatérve új kihívások jönnek: a főszereplő a kisgyermek, aki köré az egész élet szerveződik.

Az édesanya munkába állásával a család napi rutinja olyan mértékben változik meg, amely nagyon sok probléma alapja lehet. A megszokott életritmusuk felborul, az anya nehezen tudja összeegyeztetni a munka és a család világát, az apa a megváltozott szerepeket.

Ebben szeretnénk segíteni Önöknek a Szentmihályi Paprikakoszorú projekt keretében.

Tréningjeinkkel felkészítjük a családokat az élethelyzet-változásokra, az időgazdálkodás és életszervezés profi megoldásaira. A családi munkamegosztás kialakítására, a munkába való visszatérés zökkenőire, a munka és a családi élet összehangolására

Az egymásra épülő, de külön is választható, inspiráló kiscsoportos foglalkozások célja, hogy kreatív technikák segítségével tanítsa meg az édesanyáknak, hogyan tudják kihangsúlyozni előnyös tulajdonságaikat

Amikről szó lesz:

  • az álláskeresés, az önéletrajzírás és az állásinterjúk buktatói,
  • munkajogi kérdések, munkaerő-piaci áttekintés,
  • vállalkozásindításhoz kapcsolódó jogi, marketing alapismeretek,
  • felkészítés az élethelyzet változásra kismamáknak, kispapáknak
  • praktikák a munka/tanulás és a család összeegyeztetésére: önismereti, önmotivációs, időgazdálkodási technikák stb.

Felkészítés az élethelyzet-változásra: 2013. április 12-án 15-18., 13-án 9-14., és 14-én 11-14 óráig.

Programjaink ingyenesek. Igény szerint gyermekfelügyeletet biztosítunk.

Helszíne a Szent Mihály Plébánia közösségi terme. Szeged-Szentmihály, Palánta u. 2.

Érdeklődni, jelentkezni Kocsisné Bálint Ágnes (06-20-4111-250) telefonszámán lehet, illetve az elérhetőségek megadásával a paprikakoszoru@szentmihaly.net e-mail címen.

Szeretettel várunk minden előbb-utóbb munkába visszatérő kismamát.

Megyeri Stefánia és Pócza Edit trénerek

Nincs még hozzászólás.
// Kategória: Egyéb